Homoki Endre 1937-ben, Kecskeméten született. 1955-ben a piarista gimnáziumban érettségizett. Zenei előtanulmányait szintén szülővárosában végezte. A gimnázium elvégzése után a Szegedi konzervatóriumban tanult. 1956-ben részt vett a Bartók Béla Ifjúsági Zenei Versenyen Budapesten, ahol I. helyezést ért el.
Az '56-os forradalom idején Bécsbe menekült. Ott, hat magyar klarinétos felvételiző közül az egyetlen volt, aki a Bécsi Zeneakadémiára felvételt nyert. Klarinét tanszakos tanulmányait itt 1960-ig prof. Carl Oesterreicher osztályában folytatta Rockefeller-ösztöndíjasként.
1959-ben a Philharmonia Hungaricában, a magyar menekültekből álló zenekarban váltó első klarinétos lett. Ugyanebben az évben amerikai turnéra utazott, így 22 évesen Doráti Antal vezetése alatt a Carnegie Hall-ban játszott New Yorkban.
Idősebb kollégái elismerésük jeléül bevették a Philharmonia Hungarica fúvósötösébe. Ez a fúvósötös 1962-ben a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen első díjat nyert, amely óriási sikert jelentett, hiszen a magyarok közül addig csak Solti Györgynek volt genfi első díja (ezen a versenyen a második díjat a híres Budapesti Fúvósötös nyerte, a harmadikat pedig a Szovjet Fúvósötös). Felléptek többek között a Salzburgi Ünnepi Játékokon is, ahol W. A. Mozartnak Symphonia Concertante című versenyművét adták elő. A négy szólóhangszerre írt darabot a Mozarteum zenekara kísérte Bernhardt Paumgartner vezényletével és Magyarország kivételével valamennyi ország rádiója közvetítette.
1963-tól a Brémai Filharmonikus zenekar első szólóklarinétosaként dolgozott huszonöt esztendeig. Párhuzamosan a Bréma Szabad Hanzaváros konzervatóriumának docense. 1967-től pedig tizenhat éven keresztül az Észak-Német Fúvószenekar koncertmestere.
1978-ban a Stuttgarti Rádiózenekart dirigálta.
1987-ben, Brémában Johannes Brahms 21 magyar táncának zenekari ősbemutatóját, mint magában zárt ciklust vezényelte. Ezt a programot északnémet turnén 10 városban vezényelte, amiről a Radio Bremen felvételt készített.
1988-ban Mürzzuschlagban egyetlen magyarként vett részt a Mürztaler Werkstatt keretében a Karmesterek Nemzetközi Mesterkurzusán, amely A XX. század zenéje címet viselte.
'88 '89-es téli szemesztert végzett a Mainzban az egyetem Zenetudományi Intézetén Zenei Fenomenológiából, Sergiu Celibidackenál, a világhírű román karmesternél.
Homoki Endre német állampolgár. Az évek során számos európai szereplés mellett Kanadában, az Egyesült Államokban és Japánban is szerepelt. Hivatalos szakmai pályafutása 1988-as nyugdíjazásával ért véget.